Pályázatot hirdetett a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma

A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma alkotói ösztöndíj pályázatot hirdet a városban élő művészek, művészeti szakemberek és tudományos kutatók, szakírók tevékenységének támogatása, Debrecenhez való kötődésének erősítése, megfelelő lehetőségek biztosítása érdekében.

Az alapítvány Debrecen város szellemi, kulturális életének mecenatúráját felvállaló szándékkal jött létre 1991-ben. Magánszemélyek, intézmények, csoportok, együttesek művészeti és kulturális törekvéseit ösztönzi, segíti a hagyományok őrzését, a kulturális kapcsolatok fejlesztését hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt.

A díjak átadására a Magyar Kultúra Napján, 2017. január 22-én kerül sor.

A bruttó 100.000 – 150.000 forint értékű alkotói ösztöndíjat a művészeti, tudományos élet bármely területén alkotó és Debrecenben élő vagy tevékenységében Debrecenhez kötődő művészek, művészetkritikusok, valamint tudományos kutatók, szakírók, illetve művészeti és kulturális, hagyományőrző csoportok, együttesek kaphatják.

A PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: 2016. december 28. 1600 óra

Pályázni csak az arra a célra rendszeresített formanyomtatványon lehet, amely az Új Városháza (Debrecen, Kálvin tér 11.) 3. sz. ügyfélszolgálati ablakánál vehető át, vagy letölthető az www.debrecen.hu, valamint a www.civilek.debrecen.hu honlapokról. A pályázatokat a Kulturális Osztálynak címezve, 2 példányban kell benyújtani. Postacím: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztály, 4026 Debrecen Kálvin tér 11.

A pályázattal kapcsolatosan részletes információ kérhető az 52/517-707 telefonszámon, továbbá a koteles.andrea@ph.debrecen.hu email címen.

(Forrás: debrecen.hu)